Történelmi előzmények

Bostoni sortűz

bostoni sortűz Boston Massacre (1770március 5.) az amerikai függetlenségi háború egyik előzménye. A Bostonba az esemény előtt nem sokkal megérkezett brit katonák a dühöngő tömegbe lőttek, amelyben 5 ember meghalt és még többen megsebesültek.

1765-ben érvénybe lépett a bélyegtörvény. Ez minden dokumentumra, legyen az egy hivatalos levél, vagy egy egyszerű szórólap, adót vetett ki, melynek bevételeiből a brit haderő az Észak-Amerikában tartózkodó csapatainak költségét akarta kompenzálni. 1765 októberében az ún. Bélyegtörvény Kongresszus hivatalos tiltakozólevelet intézett Nagy-Britanniába a bélyegtörvény ellen, bár hivatalosan elismerte azt.

1767-től a parlament kiadta a townshendi törvényeket, melyekkel minden amerikai területre behozott árura adót vetett ki. A Liberty-t, John Hancock hajóját csempészettel vádolták, és a bostoni helyőrség 1768június 10-én lefoglalta. Az utcákon tüntetések törtek ki, ezt a vámtisztek jelentették Londonnak.

(Forrás: Wikipédia)

Bostoni Teadélután

bostoni teadélutánnak nevezett 1773december 16-i bostoni eseménysorozat (angolul Boston Tea Party) az amerikai függetlenségi háború kitörésének közvetlen előzménye volt.

A 18. század második felében Boston az angol gyarmati politika elleni tiltakozás helyszínévé vált. A szétszórt települések jelentős része ugyanis a keleti part közelében volt. A fehér telepesek száma ebben az időszakban negyedmillióról hamarosan két és fél millióra nőtt. Az angolok is hasznot akartak húzni a nagymértékű kivándorlásból, és jelentősen megemelték az adókat és a behozatali vámokat. Az 1765-ös bélyegtörvény (Stamp Act) és az 1767-es, számos termékre, többek közt a teára új adókat kivető Townshend törvények felkorbácsolták a telepesek érzelmeit (lásd bostoni sortűz), akik sérelmezték, hogy úgy kell adókat fizetniük, hogy közben nincsen képviseletük a brit parlamentben. Az új adók kijátszására széles körben elterjedtté vált a csempészet, amelyben többek közt John Hancock, a függetlenségi nyilatkozat későbbi aláírója is részt vett. Hajóját, a Libertyt a brit vámhatóságok 1768-ban elkobozták, őt magát pedig vád alá helyezték a jövedéki törvények megsértése miatt. Védője nem más volt, mint John Adams, az Amerikai Egyesült Államok későbbi elnöke. Az ellene emelt vádakat később elejtették, ám Hancock bojkottot szervezett a Brit Kelet-indiai Társaság Kínából behozott teája ellen, így annak eladásai a gyarmatokon az addigi 320 000-ről mindössze 520 fontra zuhantak. 1773-ra a Kelet-indiai Társaság eladósodott, raktárai pedig tele voltak a csempészek vámmentesen behozott teája miatt eladhatatlan készletekkel. A brit kormány jóváhagyta a teatörvényt (Tea Act), amely lehetővé tette a Brit Kelet-indiai Társaság számára, hogy a gyarmatokon a szokásos gyarmati adó megfizetése nélkül, a gyarmati kereskedők és csempészek árai alatt adhassa el az árut.

A legtöbb amerikai kikötőben visszafordították a Társaság teát szállító hajóit, ám Bostonban, ahol a Kelet-indiai Társaság bírta a kormányzó támogatását, előkészületeket tettek, hogy brit hadihajók támogatásával tegyék partra a teát.

1773. december 16-án mohikán vagy narraganszet indiánnak öltözött telepesek megrohantak három angol hajót a bostoni kikötőben, és teaszállítmányukat a tengerbe szórták. Ennek közvetlen oka az volt, hogy az angol kormány a Londonba szállított tea vámját megszüntette, de változatlanul fenntartotta a tea árát az észak-amerikai gyarmatokon.

Ez az úgynevezett „bostoni teadélután” volt a jel az Anglia elleni általános felkelésre az amerikai gyarmatokon. „Olyan teát főzünk György királynak, hogy abba belefullad!” – mondták. A helyzet ezután mérgesedett el, mert a Lord North által vezetett kormány a lázadást erőszakkal akarta leverni.

A bostoni események is hozzájárultak az amerikai függetlenségi háború 1775. évi kitöréséhez. A függetlenségi háború a gyarmatoknak Angliától való elszakadásához és az Amerikai Egyesült Államok megalakulásához vezetett:

(Forrás: Wikipédia)

Tea Party mozgalom

A Tea Party mozgalom egy amerikai populista politikai mozgalom, amelyet általában konzervatívnak és libertariánusnak tartanak. A mozgalom több tiltakozást szervezett, és több politikai jelöltet is támogatott már 2007 óta. A legtöbben 2007 december 16-tól számítják a Tea Party létrejöttét, amikor Ron Paul republikánus elnökjelölt több mint 6 millió dollár adományt gyűjtött kampánya részére egy úgynevezett pénz bomba akció (money bomb) keretében. A mozgalom támogatja a kormányzati kiadások csökkentését, különböző mértékben az adózás elleni ellenállást, az államadósság és a szövetségi kormány deficitjének a csökkentését, és a ragaszkodást az Amerikai Egyesült Államok alkotmányának eredetista értelmezéséhez.

A mozgalom neve utalás a bostoni teadélutánra (angolul: Boston Tea Party), az elégedetlen gyarmatiak 1773-as megmozdulására, amikor a teát egy hajóról a tengerbe öntötték tiltakozásként az adók ellen. Néhányan úgy utaltak a „Tea” nevére, mint a Taxed Enough Already (magyarul: Épp eléggé megadóztatva) rövidítésére.

A mozgalomnak képviselőcsoportja van a képviselőházban és a szenátusbanA Tea Party-nak nincs központi vezetősége, hanem laza együttműködésű országos és helyi csoportokból áll, amelyek maguk határozzák meg saját platformjaikat és napirendjüket.
(Forrás: Wikipédia)

 

A történet folytatódik

Amerikai függetlenségi háború

Az amerikai függetlenségi háború a brit fennhatóság alá tartozó tizenhárom észak-amerikai gyarmat háborúja volt Nagy-Britannia ellen. A gyarmatok népességét megosztotta a konfliktus, és míg a patrióták a gyarmatok függetlenedését támogatták, addig a lojalisták továbbra is hűek maradtak az angol királyhoz. A gyarmatok kezdetben nem is függetlenedni kívántak, hanem a számukra kedvezőtlen rendeletek, adók visszavonását követelték. A háború kitörésének számos oka volt, a folyamat már a hétéves háborút lezáró 1763-as párizsi békeszerződés idején megkezdődött, 1775-ben fegyveres szakaszába lépett, és 1783-ban a párizsi békekötéssel zárult, ahol Nagy-Britannia elismerte az Amerikai Egyesült Államok szuverenitását.

Amint Nagy-Britannia megnyerte a Franciaországgal vívott hétéves háborút (17561763), hozzáfogott, hogy érvényt szerezzen korábban hozott, ám eddig be nem tartott törvényeinek és ahhoz, hogy a háború alatt felgyülemlett államadósság egy részét az amerikai gyarmatokra hárítsa.

Az 1770-es évekre a felszínre kerültek az ellentétek az anyaország és a gyarmatok között. A bostoni teadélután (1773) után a gyarmatok képviselői 1774-ben megalapították az első kontinentális kongresszust. A britek további csapatokat küldtek Amerikába, hogy megfékezzék az elégedetlenkedőket.

A háború kezdetét a lexingtoni összecsapás jelentette 1775. április 19-én. 1775-ben a gyarmatok megalapították a második kontinentális kongresszust, megalakították a kontinentális hadsereget, és 1776. július 4-én aláírták az Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozatát.
A háború az 1783-ban aláírt párizsi békeszerződéssel zárult le („francia szerződés”), megszületett az Amerikai Egyesült Államok. Anglia spanyol, francia és holland ellenfeleivel szemben az úgynevezett versailles-i békeszerződésekben egyezett meg.

Az Amerikai Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozata

1776. július 4-én a Kontinentális Kongresszus elfogadta a tizenhárom gyarmatnak a Brit Birodalomtól való függetlenségét kimondó Lee-határozatot. A döntést hivatalosan bejelentő és megindokló dokumentum, az Amerikai Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozata július 4-én került jóváhagyásra.

Az eredeti dokumentum a washingtoni Nemzeti Archívumban látható. Július 4., a függetlenség napja az USA nemzeti ünnepe, illetve szövetségi állami főünnepe.

A Kontinentális Kongresszusok

A bostoni teadélutánt követően a brit parlament megtorlásként öt törvényt hozott, melyeket a gyarmaton élők a „kényszerítő” vagy „tűrhetetlen törvények” elnevezéssel illettek.

  • a bostoni kikötő bezárása az elpusztított tea árának megtérítéséig
  • Massachusetts közvetlen brit kormányzás alá rendelése
  • a kormányzó a királyi hivatalnokok elleni pereket más gyarmatra vagy az anyaországba helyezheti át
  • a kormányzó saját maga is kiutalhat szállást a katonáknak, ha a gyarmatok törvényhozásai ezt nem teszik meg
  • Québec tartomány területének növelése és a francia katolikus lakosságnak adott kedvezmények

Az 1774 szeptemberében összehívott Első Kontinentális Kongresszuson a gyarmatok képviselői a brit áruk bojkottja mellett döntöttek és petícióban követelték a királytól a törvények visszavonását – sikertelenül.

1775. április 10-én kitört az amerikai függetlenségi háború. Az 1775 májusában, Philadelphiában összeült Második Kontinentális Kongresszus egyes küldöttei számára a függetlenné válás már reális célnak tűnt, ám egyelőre senki sem sürgette. Bár sokan úgy gondolták, a brit parlamentnek nincs törvényes fennhatósága az amerikai gyarmatok felett, azt remélték, hogy III. György király az ő oldalukon foglal állást, mivel a hozzá és a brit alkotmányhoz való hűségüket továbbra is hangsúlyozták. 1775. július 5-én a kongresszus újabb petíciót fogalmazott meg, amelyet (hat hét múlva, amikor az Londonba ért) az uralkodó nem vett át. Augusztus 23-án, a Bunker Hill-i csata (június 17.) hírére reagálva György proklamációban jelentette ki, hogy az amerikai gyarmatok „nyílt lázadásba” kezdtek, október 26-án, a parlament nyitó ülésén tartott beszédében pedig színleltnek nevezte az amerikaiak iránta való hűségét, mivel valódi céljuk szerinte egy független birodalom megalapítása volt. György kijelentette, hogy szándékában áll a lázadás fegyverrel való elfojtása, és ehhez akár idegen csapatok segítségét is igénybe veszi.

A király válasza után a függetlenséget sürgető hangok felerősödtek; köztük az egyik leghatásosabb Thomas Paine-é volt, aki Józan ész című, hamar népszerűvé váló írásában (megj. 1776. január 10.) a teljes függetlenség és a köztársaság kikiáltása mellett érvelt.

Az 1776. június 7-én összeült Kongresszus egyetértett Paine teljes függetlenségre való törekvésével. Június 11-étől Benjamin Franklin, John Adams, Thomas Jefferson, Robert R. Livingston és Roger Sherman elkezdték írni a nyilatkozatot, és összeállították az első változatot, ami július 1-jén került a Kongresszus elé. John Hancock, a Kongresszus elnöke, és titkára, Charles Thomson, július 4-én aláírta az okmányt. A nyilatkozat azonban csak augusztus 10-ére ért el Londonba, és csak 1783-ban, a párizsi békével lépett érvénybe.

1776június 11-én a Kongresszus öttagú bizottságot állított fel a nyilatkozat megfogalmazására, melynek tagjai John Adams (Massachusetts), Benjamin Franklin (Pennsylvania), Thomas Jefferson (Virginia), Robert R. Livingston (New York) és Roger Sherman (Connecticut) voltak. A bizottság tevékenységéről nem készített jegyzeteket, ezért nem tudjuk pontosan, hogyan dolgoztak – Jefferson és Adams évekkel későbbi visszaemlékezései ellentmondásosak, s így nem igazán megbízhatók.  Abban biztosak lehetünk, hogy a dokumentum felépítésének megbeszélése után a bizottság Jeffersonra bízta az első fogalmazvány megírását. Jefferson ugyan tizenhét napig dolgozott a szövegen, ám mivel a Kongresszus sűrű programja sok idejét lefoglalta, valószínűleg sietve fogalmazott. Az első fogalmazványt a bizottság többi tagjának javaslataival módosítva és kiegészítve készítte el azt a változatot, amelyet 1776. június 28-án a Kongresszus elé terjesztettek Az Amerikai Egyesült Államok képviselői általános kongresszusának nyilatkozata (A Declaration by the Representatives of the United States of America, in General Congress assembled) címen.
felvilágosodáskori eszmék a nyilatkozatban megjelentek, mint például a szabadságjog, az egyenlőség és a deizmus eszméje. Bizonyos sorokat szó szerint vettek át John Locke műveiből.

(Forrás: Wikipédia)

Brit Kelet-indiai Társaság

A Brit Kelet-indiai Társaság (hivatalosan: East India Company (EIC), vagy Honourable East India Company (HEIC), ritkábban East India Trading Company (EITC), vagy British East India Company, nem hivatalosan, illetve a szlengben John Company, Company Bahadur, vagy csak The Company) brit részvénytársaság, amelynek I. Erzsébet angol királynő 1600. december 31-én adománylevélben kereskedelmi előjogokat biztosított Indiában és más távol-keleti országokban, ahogy az angolok akkor nevezték, a Kelet-Indiákon. Az adománylevél 15 éves monopóliumot adott a társaságnak a keleti kereskedelemre.

A londoni kereskedőkből alakult cég azt a politikai vákuumot igyekezett kihasználni, amely a spanyol armada pusztulása utáni időszakban alakult ki. A spanyol hajóhad katasztrófája lehetővé tette, hogy az ázsiai–európai kereskedelemből ne csak a portugálok és a spanyolok, hanem más európai népek, elsősorban a britek és hollandok is kivehessék a részüket. A britek először az akkoriban Kelet-Indiának nevezett mai indonéziai szigetvilágot nézték ki maguknak, de a hollandok itt megelőzték őket, ezért kénytelenek voltak áthelyezni tevékenységüket Indiába.

A Kelet-indiai Társaság 1612-ben megkapta a térség leggazdagabb hatalma, a Mogul Birodalom kereskedelmi jogait. A szervezet több mint száz éven keresztül klasszikus kereskedelmi tevékenységet végzett, elsősorban borssal, más fűszerekkel, selyemmel és egyéb textíliákkal foglalkozott. A 18. század közepén azonban a birodalom hatalma hanyatlott, és a társaság fegyveres erővel védte meg érdekeit, elsősorban az agresszívan terjeszkedő franciákkal és az általuk patronált helyi uralkodókkal szemben.

A társaság egyre inkább beleavatkozott az indiai politikába, és nyílt fegyveres konfliktus alakult ki a bengál naváb, Szirádzsuddaula és az angolok között. 1757. június 23-án a palási csatában az angol társaság csapatai győzelmet arattak, majd újabb háborúskodás következett, amelyet az 1765-ös allahábádi béke zárt le. Ebben a Mogul Birodalom átruházta a bengáli és bihári adószedés és igazságszolgáltatás jogát a Brit Kelet-indiai Társaságra. Az indiaiak megalázottságát jól kifejezi, amit egy mogul tisztségviselő mondott: „Milyen tisztesség maradt nekünk, amikor egy maroknyi kereskedőtől, aki még a fenekét sem tanulta meg megmosni, kell utasításokat elfogadnunk?

A tartományban 176970-ben éhínség pusztított, amelyben meghalt a lakosság egyharmada. A társaság semmit nem tett a nyomorúság enyhítésére, és adószedői tűvé tették a városokat az elrejtett értékek után kutatva. Bengált kifosztották, termékeit Angliába vitték, és a társaság mohó vezetői elképesztő vagyonokra tettek szert. A szervezet klasszikus kereskedőcégből India urává vált, megszerezve az ehhez szükséges kormányzati és katonai előjogokat is.

Tevékenysége csúcsán a Kelet-indiai Társaság nemcsak felügyelte az ázsiai kereskedelmet, hanem az Egyesült Királyságnál nagyobb területeket kormányzott. A szervezet a maga nevében kolóniákat létesített brit fennhatóság alatt nem álló területeken, például Hongkongban és Szingapúrban.

A 18. század közepén a társaság neve a kérkedő gazdagság és a politikai korrupció szinonimája lett. 1772-ben azonban a Bengál-buborék kipukkadt. A fosztogatás és az éhínség miatt az indiai adóbevételek csökkentek, és a társaság hiánya 1,5 millió fontra nőtt. A szervezetnek komoly kormányzati segítségre lett szüksége, amelynek ellentételezéseként a korona beleszólást és belelátást kért ügyeibe.

1773-ban megszületett a társaság működését szabályozó törvény (Regulating Act), majd 1784-ben a William Pitt kormányfő nevéhez fűződő India-törvény. 1788. február 13-án az indiaiak kifosztásáért és korrupcióért vád alá helyezték Warren Hastings indiai főkormányzót. A társaság indiai kereskedelmi monopóliuma 1813-ban megszűnt, és 1834-től a brit kormány ügynökségeként működött. Az indiai felkelések, a szipojlázadás nyomán ezt a szerepét 1857-ben elvesztette, és 1873-ban teljesen megszűnt. A társaság minden javát az Egyesült Királyság vette át.

(Forrás: Wikipédia)

Elérhetőségeink

Telefonszám

+36 70 629 9502

Adatkezelési tájékoztató

Impresszum